Versenyeink


IX. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2016. Augusztus 13.-án (szombaton) rendezi meg immáron kilencedik alkalommal a páros horgászversenyét. A hagyományokhoz híven idén is a két fős csapatok nevezését várjuk. Nincs megkötve, hogy a csapat egyik tagja úszós, míg a másik fenekező kategóriában kell, hogy horgásszon.

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park – kis és nagy tó

Szektorok
A versenyzőket az igazságos értékelés érdekében szektorokba osztjuk be. A végleges szektorbeosztást a jelentkezők számától függően alakítjuk ki – ez a verseny hetében lesz „kihirdetve” a Verba tanya halőrházánál, vagy a verbatanya facebook oldalán. Az a cél, hogy a lehető legtöbb halat tudják megfogni a horgászok, mérlegelni a versenybírók! A csökkentett csapatszám is azt szolgálja, hogy a korábbi versenyeken nehezebbnek bizonyult területek egy részét ki tudjuk idén hagyni.

Díjazás
Mivel csapatversenyről van szó, még izgalmasabb lesz a végső sorrend megállapításának módja. A csapat két tagjának a saját szektorában elért helyezési számát és fogási tömegét összesítjük. Ez a két szám lesz az adott csapat összesített eredménye és fogott haltömege. A versenyző csapatok végső sorrendjét a csapathelyezési pontszámok emelkedő sorrendje adja. Kizárólag pontegyenlőség esetén (az egyenlő ponttal rendelkező csapatok közötti sorrend megállapításához) vesszük figyelembe a fogott haltömegeket, értelemszerűen a nagyobb mennyiségű halat fogó csapat kerül a kedvezőbb helyre. Tehát ha a csapat úszós tagja a szektorában második lett (2 pont) 21 kg hallal, míg fenekező csapattársa megnyerte (1 pont) a szektorát 29 kg hallal, akkor ennek a csapatnak összesítésben 3 pontja (és 50 kg összesített fogása) lesz. Ha van másik 3 pontos csapat is, akkor kerül sor a fogott haltömeg is vizsgálatára: ha a másik/többi 3 pontos csapat kevesebbet fogott, akkor az előbbi csapaté a kedvezőbb helyezés.

Az első 5 legkevesebb ponttal rendelkező csapatot díjazzuk kupákkal, valamint az első hármat vásárlási utalványokkal melyet a nyíregyházi Halcatraz horgászcentrumban vásárolhatnak le a nyertesek. A nyereményutalványok készpénzre nem átválthatóak! Külön díjazásban részesül a legnagyobb halat fogó versenyző is.

A verseny szabályai
A versenyre (kizárólag!) kétfős csapatok jelentkezését fogadjuk el.
A verseny páros csapatverseny. A versenyzők horgászatát „külső” személy is segítheti, viszont horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, nem fáraszthat, segíthet viszont a felszerelések, etetőanyag előkészítésében is (pl. gubancolódott szerelék rendbe tétele, etetőgombócok készítése). Az egyéni verseny tapasztalatai alapján a segítő, ha a versenyző megbízik benne, szákolhat a versenyző helyett. A felcsalizott szereléket a vízbe dobni addig tilos, ameddig az előzőleg fogott hal a megfelelő haltartóba (és vízbe) nem került. Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat. Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár alkalmazása nem engedélyezett. Fenekező kategóriában a végszereléken kötelezően alkalmazott minimális tömeg 10 gramm. Minimális dobástávolság egyik kategóriában sincs meghatározva. Az alapozó etetés időtartama alatt – horgászbottal bejuttatható – etetőbója alkalmazása engedélyezett, amelyet a verseny kezdetét jelző dudaszóig ki kell venni. Elektromos eszközök (Fish Call, halradar, etetőhajó stb.) használata a horgászat során nem engedélyezett, az egyetlen kivétel az elektromos kapásjelző, amin a hangerőt minimálisra KELL beállítani, hogy a többi versenyzőt ne zavarja a hangja! A szigetre bemenni a verseny időtartama alatt a versenybírók kivételével tilos. Etetni kizárólag a kisorsolt horgászhely közvetlen közeléből lehet. A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége személyenként 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli és a pellet is! Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, tűzőszúnyog) mindkét kategóriában maximum 5 liter lehet. Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.  Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Kifogásukat a versenybíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.  A verseny során a sok halat fogó versenyzők fogása mérlegelésre kerül. A mérlegeléskor a versenyző és a szomszéd versenyző is ellenőrizheti a mérés hitelességét. A kifogott halat hosszú minimum 3 m-es) versenyszákban kell tárolni a mérlegelésig. Ez alól egyedül a fenekező kategóriában a „pontyzsák” a kivétel, amiben engedélyezett a halak tárolása. Maximum kettő darab nemes hal tárolható 1-1 pontyzsákban. Semmilyen egyéb haltároló eszköz (kötött szák, drótszák) nem megengedett! Aki nem rendelkezik a megfelelő méretű haltartóval, nem kezdheti meg a versenyt. Szektoridegen hal csak akkor számít bele a mérlegelésbe, ha kifogása a szomszédok horgászatát nem zavarta, de minden ilyen esetben a korrekt, sporttársi együttműködés nélkülözhetetlen! A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 14:10-ig sikerül szákba terelni. A kívülről akasztott hal a végeredménybe beleszámít, de ha valaki szándékosan ilyen fogási módra törekszik, a versenyből kizárásra kerül! A verseny minden időjárási körülmény esetén megrendezésre kerül. A versenyzők testi épségét veszélyeztető vihar esetén a verseny félbeszakításáról vagy végleges lefújásról a tógazda és a versenybíró dönt.  A termetes halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata kötelező! Akinek nincs pontymatraca, annak korlátozott mennyiségben a halőrházban rendelkezésére áll. A szabálytalankodás vagy egyéb etikátlan magatartás a versenyből való kizárást vonja maga után! A rendezőség a verseny ideje alatt történt esetleges balesetekért, anyagi károkért felelősséget nem vállal! A verseny időtartama alatt a halakkal való kíméletes bánásmód kötelező!

Nevezési díj: 30.000 Ft / csapat

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára a reggeli kávét, a „halfogó italt”, az ebédet, valamint hozzá egy üdítőt vagy sört.

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 30 csapat jelentkezését fogadjuk el, és az egyéni verseny tapasztalataiból kiindulva hamar meg fog telni a nevezési keret. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével verbatanya@gmail.com-címre, és a nevezési díj egyidejű feladásával lehet. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet, és visszaküldjük a nevezési díjat. Azonban ennek elkerülése érdekében a létszám pontos alakulásáról és a csapatok nevezéséről a verbatanya facebook oldalán találhattok.

A nevezési díjat rózsaszínű postautalványon lehet feladni a:
Verba Tanya Kft.4400 Nyíregyháza,Pf. 2.
címre, vagy személyesen befizetni szintén a tónál a halőrházban.

FIGYELEM! A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon az e-mail címet mindenképp kérjük megadni.

Várunk mindenkit szeretettel a IX. Verba tanya páros horgászkupán

Jelentkezési határidő: 2016. Július 31.

A verseny hetében a csapatok etetőanyag használatára is engedélyt kapnak, hogy tesztelhessék felszereléseiket, etetőanyagjaikat, csalijaikat.

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kíván!

Verba Sándor

 

calendar_icon

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIÁK

mobilmenuhide

MENÜPONTOK